:) Gréti tegnap felhívott telefonon. Megtudta Dávidtól, hogy szakítottunk Lacival és gondolta kifejezi részvétét. Őszintén szólva jól esett, de nagy szomorúságomban nem hozzá fogok futni a jövőben ez is kiderült. A drágám fogta magát és ahelyett, hogy valami olyasmit mondott volna, hogy "jaj, szegény sajnálom, de ne szomorkodj, lesz jobb is! A fő, hogy nem haragban váltatok el." vagy valami hasonló közli velem, hogy ő megsiratott minket és, hogy ez milyen szomorú és most azt se tudja, hogy mi lesz. Hát...tényleg így kell megnyugtatni egy zaklatott, szomorú szívet. Értitek, amikor itt hellyel-közzel sikerül kizárnom a gondolataimból, hogy ez szomorú. Épp ezért szeretek itt lenni, mert itt sikerül kizárnom minden otthoni érzelmet. Itt nem az van, hogy minden valakire emlékeztet...bár azért elég nehéz ez így is. Napról napra van olyan dolog, gondolat, film, mondat, mozdulat, szó, ami rá emlékeztet, vagy ha nincs, akkor csak úgy simán eszembe jut magától is, de ezeket az érzéseimet már nagyon jól megtanultam kezelni. Már nagyon jól el tudom nyomni az ilyesfajta fájdalmakat. De ott, amikor Gréti közli, hogy ő milyen szomorú és, hogy mittudom én...hát köszi. Épphogy csak, de sikerült nem elsírnom magam.

De amúgy minden rendben, meg vagyok fázva, mint a rohadalom, de már gyógyulgatok. Változást akartam, hát megkaptam. És még nincs vége a változás sorozatnak. Lesznek otthon még olyan meglepődések, amikre nem is számítanak és remélem mindenki belátja majd, hogy ez nem csupán arról szól, hogy most "lázadok", mert részben de, de azért nem. :)

Nekem van egy kis falam...vagyis egy parafa táblám, amit én falnak nevezek. Ezen a falon őrzöm az emlékeimet. Azokat, amiket érdemesnek ítéltem az emlékezésükre. Ez kicsit olyan, mint egy fotóalbum, csak itt nem képek, hanem belépők, mozijegyek, fagyis kanalak, karszalagok, ruhatáras cetlik stb. vannak. De ma leszedtem az emlékeim. Azokat, amik kötődtek bármelyik hazug barátomhoz vagy Lacihoz. Mert Lacival 2012. Február 18-án szakítottunk. És úgy érzem, mindentől meg akarok szabadulni, ami fájhat. És ez fáj. És minden egyes volt barátom emléke is fáj. Szóval leszedtem szinte mindent. Alig maradt fent valami. Az angliai útról megőrzött dolgok, a családdal meglátogatott múzeumok belépői, öcsémmel elmentem egyszer moziba, onnan a jegy...kb ennyi. És a fal szinte üres.

Mindent le akarok zárni, ami még nyitott sebként él bennem és szeretném, ha ezek a sebek elkezdenének begyógyulni. Ennek pedig egyetlen megoldását látom. Mindentől elszakadni. Nem kell az összeköttetés, mert az csak egy-egy szög, ami még nincs kihúzva. Kicsit nagy a képzavar, de remélem érthető.

Mától kezdve, engem senki se bánthat meg. Mától kezdve, nekem semmi se fájhat.

Szerettelek Mackó!

Nem fogom elkövetni ugyanazokat a hibákat, melyeket te elkövettél
Nem fogom hagyni, hogy annyi szenvedést okozzak magamnak
Nem fogom azt az utat választani, amelyet te választottál
Oly kegyetlenül buktál el
Keservesen megtanultam, hogy sose menjek túl messzire

Miattad
Már sosem térek le a járdáról
Miattad
Megtanultam biztonságosan élni
Hogy ne sérüljek
Miattad
Túl nehéznek találom, hogy bízzak
Nem csak magamban, mindenkiben, aki körülöttem él
Miattad
Félek.

Elveszítem az irányt
És nem soká újra megmutatod
Nem sírhatok
Mert tudom, szemed éberen figyel
Kényszerít, hogy hamis legyek, mosolyogjak, nevessek
Életem minden napján.
A szívem talán képtelen összetörni
Mert már a kezdetkor sem volt egész

Miattad
Már sosem térek le a járdáról
Miattad
Megtanultam biztonságosan élni
Hogy ne sérüljek
Miattad
Túl nehéznek találom, hogy bízzak
Nem csak magamban, mindenkiben, aki körülöttem él
Miattad
Félek.

Végignéztem a halálodat
Hallottam kiáltásod,
Minden éjjel, mikor aludtál.
Túl fiatal voltam
Jobban kellett volna ismerned, minthogy rámbízd magad
Sosem gondoltál senki másra
Csak a kínjaidat láttad
És most felzokogok
Az éjszaka közepén
Egy újabb átkozott gondolat miatt

Miattad
Már sosem térek le a járdáról
Miattad
Megtanultam biztonságosan élni
Hogy ne sérüljek
Miattad
Megtettem minden tőlem telhetőt, hogy erről megfeledkezzem
Miattad
Már nem tudom, hogy kell valakit közel engedni magamhoz
Miattad
Szégyellem az életem, mert teljesen üres
Miattad
Félek.

Miattad
Miattad

Ha itt vagyok, fáj a szívem... :( Mindig eszembe jutnak olyan dolgok, amikre nem szabad gondolni; És nem úgy, ahogy Macinál a múltkor, hogy sírok 10 percig és már jobban is vagyok, hanem úgy, hogy nem bírok sírni, de megszakad a szívem. :(

Szeretlek Pici Mackóm!

 Szívből utálom, hogy azoknak, akiknek eddig auto' írtam, bármi megfordult a fejemben, most nem hogy nem írhatok, még utálnom is kell őket. Miért van az, hogy minden ilyen hirtelen változott meg? Mert, persze, vannak más barátaim is, de ők voltak azok, akiket egyből hívtam, akiknek egyből írtam, akik válaszoltak és megvolt az az izgalom, hogy "jaj mikor ír? Mikor ír már?" Most meg nincs semmi. Mindenem a facebook és ha egy pár percre lefagy megőrülök, hogy nincs. Amikor lent vagyok a családommal, azon gondolkozom, hogy mi folyhat ott fent valahol egy magányos, kisszoba mélyén az asztalon a facebookon. Na, mindegy. Nem is erről szerettem volna beszélni. Holnap fárasztó napom lesz. Tudjátok, milyen nagyon fárasztó lesz? Már a gondolattól is hulla fáradt vagyok. És még az se biztos, hogy csak annyi lesz, amennyinek most látom. Tudjátok van egy olyan szerencsés kapcsolatom, ahol, ha én bármit elkezdek tervezni, ő mindig áthúzza, átszervezi, valami közbejön, "inkább találkozzunk máshol, inkább találkozzunk máskor" stb (Itt nem Maciról van szó. Őt nagyon szeretem. :) ) Másról beszélek, róla is hallottatok már sokat (ha olvasgattatok régebben is).

Már megvannak a romok, csak újat kell rá építeni. Minden stimmel, megvannak az "alapanyagok" már csak pár munkás kell meg egy-két költségvetés, mennyibe is fog ez nekem kerülni/fájni (itt a fájni szót megpróbálhatjátok szó szerint értelmezni) :) és már neki is láthatunk az építő munkálatoknak. Ugyebár nem mindegy, hogy hogyan állunk neki valaminek. Mindenre fel kell készülni. Nem ugorhatok bele egy építkezésbe csak úgy, minden előre meggondolás nélkül. Mi lesz, ha a munkások nem elég tapasztaltak, vagy mi van, ha nem a legjobb eszközöket használják vagy mittudom én, ha nem illik majd hozzám a ház? De ha minden jól megy és a tervezőkkel együtt működök, akkor már nincs sok hátra. Akkor már csak arra kell gondolni, hogy milyen csodálatos palotákat képes felhúzni pár ember. Természetes, hogy egy palota megépítéséhez idő kell. És egy kis putri felhúzásához nem kell annyi munka, nincs szükség annyi időre. De nem elég várni. Be kell szállni a munkába. Egy a gond, hogy nem tudom, hogyan is kell úgy összeragasztgatni a téglákat, hogy azok pontosan illeszkedjenek, ne csúszkáljanak, ne omoljon majd később össze az egész házikó stb. A lényeg, hogy nincsen szakmai tapasztalatom, de majd meglátjuk. Reméjük a legjobbakat. :)

Szeretlek Pici Mackóm nagyon! :)

 A Rét

 1000 éve nem írtam ugyan, tegnap mégis megnézték 4-en, hogy mi folyik itt a ziza.blog.hu-n. Szóval reménykedem, hogy ez is eljut oda, ahova kell neki.

Ma megnéztem egy filmet. Egy tipikus amerikai, romantikus filmet, aminek a vége a legboldogabb ugye. És én mégis a végén sírtam. Érti ezt valaki? Olyan szinten szíven ütött az utolsó monológ, amit a csaj, mint narrátor mondott, hogy nem bírtam ki sírás nélkül. Elgondolkoztam, hogy ha én ezt a filmet, (amit már hónapok óta meg szerettem volna nézni) egy kicsivel előbb látom, valószínűleg most nem itt tartanék. Akkor ez a hetem is máshogyan alakult volna. (tudom, pedig még csak hétfő van)

Rájöttem egy két dologra. Olyanokra, amik...jók vagy nem jók úgy vannak ahogy. Olyan dolgok, amiken nem tudok változtatni, de lehet nem is szeretnék.

Utazni szeretnék. Most mindennél jobban szeretném azt a tetkót és mindennél jobban szeretnék motorozni, vagy a régi barátaimmal inni egyet. Egy olyan kinn maradósat. Olyat, amiről nem várnak és ahonnan nem féltenek.

Meg szeretnék tanulni olaszul. Furcsa lehet, de igen. Olaszul. Szeretnék úgy meginni egy kis bort, hogy nem kell bujkálnom az itthoniak elől. Szeretnék bekerülni egy olyan társaságba, ahol nem azért lettem jóban mindenkivel, mert járok/-tam az egyik sráccal a 'csapatból'. Szeretnék sokat enni, anélkül, hogy elhíznék, rendszeresen szeretnék mozogni is. Futni például, de ez csak egy opció. Szeretek sok más sportot is. Biztos van egy olyan, ami jobban illik a testalkatomhoz.

Sok álmom van, de mi fog ezekből megvalósulni? Szeretnék elmenni Írországba. Szeretnék kint élni egy ideig Erdélyben. Ott, ahol nincsenek beton utak, ahol nincs minden házba bekötve áram és ahol nincs mindenhol angol wc.

Szeretnék egy európai körutat tenni motorral. Szeretnék lovagolni tanulni. Ezekből vajon egy is beteljesül majd?

Csak egy...

Olaszul bármikor megtanulhatok, amikor csak szeretnék. Motor jogsit, ha majd 21 évesen is szeretném, akkor majd megcsinálom. A tetkóra a héten elkezdek gyűjteni. Lovagolni, szerintem van egy megfelelő ember, aki megtaníthat. A sport csak rajtam múlik. De ezzel megkapnék mindent, amit szeretnék? El szeretnék jutni úgy Olaszországba, hogy nem a puccos részébe megyek. Úgy, mint , amikor Párizsban voltam két éve. Amikor bementünk egy olyan sikátorba, ami bűzlött a rothadó szeméttől.

A film eleje is már jól indult. Egy nő, aki épp válik a férjétől, akivel 8 éve együtt vannak. Csak mert nem boldog. És hogy jött erre rá? Honnan tudja valaki, hogy nem boldog? Honnan tudja meg, hogy nem csak nem akar boldog lenni? Mi van, ha mondjuk én itt és most tökéletesen boldog vagyok és semmi bajom a világgal, hiszen mi bajom is lehetne? Van egy szerető családom, van egy szerető barátom, vannak barátaim, akik ha bármi gond lenne velem, egyből itt lennének, van egy saját életem, amibe senki nem szól bele, hogyan irányítsam. Van hitem, amiben felnőttem és sokat segített már rajtam. Egy hitem, amire támaszkodhatok, ha bármi van. Mi kell még? Nem tudom. De mi van, ha én úgy érzem, hogy nem teljes ez az egész. Ha nem is tudom...valami hiányzik. Csak azt nem tudom, hogy mi az, ami olyan rohadtul hiányzik, hogy elsírom magam egy tökéletes befejezésen? Hogy vannak pillanatok az életemben, amikor érzem, hogy épp abban a pillanatban felszakadt valami. Valami régi seb, amiről már azt sem tudtam, hogy van, de van. És meglepően tapasztalom, hogy ez a számomra eddig nem is létező seb jobban fáj, mint eddig bármi.

Sokáig hittem valamit, és aztán be is igazolódott. És hosszú ideig igaznak is bizonyult, de mostanában meg kiderül, hogy ugyan egy ideig igaz, de van egy pont, ami után már el kell döntened: Maradsz-e abban az állapotban vagy tovább lépsz oda, amit még nem láttál soha. Oda, ahol azt se tudod lesz-e valami a talpad alatt, amikor úgy döntesz, hogy a testsúlyod ráhelyezed az egyik lábadra. Bár egyszer már kipróbáltam az egyik utat. A könnyebb utat, de túl nehéznek bizonyult. Akkor milyen lehet a nehezebb út? Milyen lehet a nehezebb folytatás, ha összeroppantam a könnyebbik súlya alatt?

Nem tudom mitől rémültem meg ennyire. Nem tudom, hogy helyes lenne-e. Nem tudok semmit és nem tudok elvonulni mindentől, hogy ezt kiderítsem.

Voltatok már teljes csöndben? Volt olyan, hogy nem gondolkoztatok csak...nem is tudom milyen az. Milyen, amikor kint vagy teljesen egyedül egy rét közepén és csak ülsz? És nem hallgatsz zenét és nem vonja el semmi a figyelmedet? Milyen amikor csak arra koncentrálsz, amire kell?

Félek.

Szeretnék újra a Duna partján ülni, sörözni és azt figyelni, milyen szép a parlament kivilágítása. Szeretnék személyes beszélgetéseket a barátaimmal. Szeretném, ha része lennék az életüknek, nem csak egy-egy momentuma. Szeretném, ha nem amiatt kéne aggódnom, hogy holnap sugárzástan vizsga és én még nem tanultam semmit. Szeretnék az érettségire...vagy egy TZ-re tanulni. Nem egy komplett vizsgára. Nem szeretnék újabb és újabb kihívásokat. Nem ilyen kihívásokat szeretnék. Vissza szeretnék jutni oda, ahova egyszer már eljutottam, de tovább kellett lépnem, csak épp...nem néztem a lábam elé és pocsojába/gödörbe/szarba léptem. És most rá száradt a kutyagumi a talpamra és minden bűzlik.

A lényeg, hogy a Duna-parton szeretnék ücsörögni és sörözgetni...akármilyen hideg is van most. Szerettem ott lenni és szerettem azt a sulit. Ezt is szeretem és itt is szeretek lenni, de...ami elmúlt az mindig hiányzik. (leszámítva, ha a tüdőgyulladásról van szó...vagy valami hasonlóról)

 Ez tegnap készült, csak még gondoltam egy életrajz is elfér mellé. Arra sajnos még nem volt időm, de majd ha mindenből levizsgáztam... :)

"A szavak csak olyanok, mint azok a kis kövek, melyeket a föld felszínén látsz, de amelyek mégis azt mutatják, hogy lent a föld alatt nagy-nagy sziklák vannak."

"Amikor mi ketten búcsúzunk,
a lelkünknek az mindig egy halál."

"A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenkire gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől nyomtalan."

"A váratlanra való várakozás teszi az ember életében izgalmas élménnyé az időt."

"Furcsa az élet. Ahogy összehoz két embert itt meg amott, mintha csak véletlen lenne, s aztán egymáshoz láncolja őket a barátság láthatatlan erejével."

"Sokat voltam egyedül. Az ember azt hinné, hogy meg lehet azt is szokni, ha az ember sokat van egyedül. De nem. Ezt az egyet nem lehet megszokni soha."

"Elmentek már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz."

"De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem."

"Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy. (...) Amit az ember mond, az úgy is kell legyen. Nem csuda ez, hanem becsület."

"Nem kérlek légy enyém örökké, mégis hozzád szól dalom. Úgysem élhetünk örökké, egy percig lennék oltalom."

Mostanában sokszor csak ennyi merül fel bennem és már jönnének is elő a könnyeim, ha nem fojtanám el őket. Utálok itt lenni. És már mosolygok is. Utálok itt lenni, de semmi baj. Elmúlik ez is, és mintha nem lenne semmi gond csak megyek tovább, mielőtt bárki csak egy pillanatra is belelátna gondolataimba. Utálok itt lenni...de hol is? Utálom a koliban semmilyen-társasággal egyedül tengetni napjaimat. Utálom otthon, zajban nem egyedül lenni. Utálok mindent, ami köt...ide vagy oda. Utálom, hogy nincs, akinek ezeket kifejthetném és utálom, hogy ez nem csak nekem fáj.

Nézzétek végig a videót! És érezzétek, amit én, amikor Slash feláll a zongorára és minden olyan iszonyatosan szívbe markoló lesz...

Hihetetlen, hogy ezt képesek valakik zenével elérni a mai világban...sajnos ez már nem a mai világ.

A én lelkem madárként szárnyal. És amit nem kaphat meg arra is vágyik. Még, ha ki se mondja. Igen. Szeretek hülyeségeket csinálni. Mindennél jobban szerek olyan dolgokat csinálni amit nem szabad. És ha ez még csak egy kialvó lángocska is, de szeretem. És ez akkor jön elő, amikor iszom. Mert akkor az elnyomott érzések jönnek elő. És ez nem jó. Az én szívem még nem nyugodott meg. Az én szívem kalapál, ha tilosban jár.

Egy a gond ezzel...de azt nem mondom el nektek. Nem azért, mert nem bízom bennetek, hanem mert csak. Mert ez az én dolgom és a világon egy ember sincs, akinek elmondanám. Senki. SENKI!

És már értem miért ver a szívem hevesebben, amikor romantikus filmeket nézek. Nem azért, mert csaj vagyok. Nem azért, mert én is olyan szerelemre vágyom, mint a filmekben, hanem mert nincs annál jobb érzés, amikor megteheted, amire vágysz. Mert a legtöbb csöpögős, csajos film arról szól, hogy a végén a főhős megkapja azt amire végig vágyott szíve mélyén. És én ezt még nem kaptam meg teljes egészében. Megkaptam nagyon, NAGYON sok mindent, de azt nem amire tényleg tiszta szívemből vágyom. Azt a szabadságot, ami nekem kell az élethez.

Már amúgy értem mi történt velem az elmúlt pár hónapban. Minden megvan. Mindent tudok, de...ezt sem mondom el. SENKINEK. Értve vagyok, nem?

Nem szeretnék még felnőni, de ki szeretnék törni abból amiben most vagyok. Szeretnék sok mindent elérni és szeretnék sok mindent csinálni még az életben. De ebből már most korlátozva érzem magam. És utálom a korlátokat. Vannak álmaim, amiket el fogok érni és vannak gondolataim, amik széthasítják az agyam. És vannak emberek akikkel szívesen beszélgetnék. De...de...messze vannak.

Minden messze van. Ha mindent megtehetnék azok közül amiket szeretnék...az a baj, hogy nincs is rá lehetőségem. Nincs meg az, ami/aki kell hozzá.

Emlékeztek? Régebben írtam egy olyat, hogy valami hiányzik. A hiány nem múlt el, csak tágult. Sokkal, sokkal több mindenre vágyom, mint azt hinném, mint azt hinnék sokan...

Szeretnék olyan hülyeségeket csinálni, amiket megbánok...

Szeretlek Mackóm! :)

Jaaaj! Nagyon jó lesz! Tök rengeteg dolgot kitaláltam Macinak karácsonyra. :)

Annyira várom már!! :)

Bár ma volt egy kisebb fajta hullám völgyem, de elmúlt...vagy már nem érzem annyira élesen. :) A lényeg, hogy tegnap megnéztem az Így neveld a sárkányodat és nagyon tetszett. :) Nagyon aranyos mese. :)

Így néz ki benne a (majdnem) legrettegettebb sárkány, aki által aztán kiderül, hogy a sárkányok nem is gonoszak. :)

 De ami a legjobban megfogott, amikor a már a fiát szinte kitagadó apa, aki el van keseredve, hogy sosem lesz jó viking a fiából, megkapja a hírt, hogy az Ő fia a legnagyobb sárkányszakértő a faluban, felmegy a fiához és leül elé, hogy mostmár van miről beszélgetniük...ezzel az arccal:

Hát ez tiszta jó! :)

De nem is ezt szerettem volna írni. De ez lett belőle.

Ma megnéztem 10 részt a family guy-ból. Volt egy kis szabadidőm. :)

Szeretlek Mackóm! :)

Meglepődve hallottam, hogy Ria, a szobatársam, nem ismeri ezt a számot. De ugye nem csak részemről egy szeretett dal ez, ugye?

Csak mert jól hangzik. Holnap után vizsgázom. Nem mintha bárkit is érdekelne, de gondoltam leírom. Meg azt is leírom, hogy tiszta jó, meg egyben rossz is, de legalább egy olyan vizsga, amiről majd elmondhatom, hogy tanultam is rá. Most is épp arra tanulok...csak nem látszik. Reggel aludtam volna magamtól szerintem vagy 2-ig, de fel lettem ébresztve egy picikét és akkor úgy döntöttem, ha most tovább alszom, akkor ma se tanulok semmit. Ezért inkább felkeltem, és reménykedtem, hogy összefutok Norbival, és a szemébe tudok úgy nézni, hogy leessen neki is végre, hogy már nem akarok tőle semmit...sőt. 'Néha' bánom, hogy bármi közöm is volt hozzá. Bár abból a szempontból jó volt, hogy így megismerhettem a barátait, akiket nagyon meg is szerettem. Egy gond van a dologgal, hogy ez a társaság nem olyan, mint a Csömöri, hogy ha valaki bekerül, akkor csak akkor kerülhet ki, ha ő is így akarja, hanem olyan, hogy, ha kikerülsz annak az ismeretségéből, aki bevitt a társaságba, akkor már nem is vagy benne. De nem baj, mert vannak nekem nagyon jó barátaim, csak ők messze vannak. Remélhetőleg majd átkerülök Pestre az eltére és akkor már közelebb lesznek. :)

Szeretlek Mackóm! :)

U.i.: Ez a befejezés mód is nagyon hiányzott! :)

Tudjátok, újra együtt vagyunk Lacival. És most kb boldogabb vagyok, mint valaha. És ez nagyon jó érzés. Remélem, hogy sokáig tart még. :) Sajnos hosszú idő telt el, amíg rájöttem, hülyeséget csináltam, de legalább rájöttem és nem fogok hülyén meghalni. :)

És ez a dal tudom, hogy nem mikulásra szól, de eléggé szeretem, szóval hallgassátok meg! :)

Oké, hogy ez egy szomorú dal, de ennyire régóta nem vidított fel semmi. :)

Jaaj! Ez így nagyon nem jó!

Kifejezetten nagyon rossz...

Ma is érdekességekkel volt teli az álmom. De ma legalább nem volt olyan véres. :)

Arra emlékszem, hogy egy szülést vezettem le. De nem úgy, ahogy a filmekben szokás, hogy mindenki izzad, kiabál, sikít. Tök normális, sikítás mentes volt az egész. Arra viszont emlékszem, hogy milyen érzés volt a kicsit elsőként a kezembe venni, hogy milyen volt elvágni a köldökzsinórt...hogy mennyire izgultam, amíg nem kezdett el sírni a pici...és, hogy milyen megkönnyebbülés volt, amikor meghallottam a hangját. Azt az aranyosat...ahogy a babák sírnak. :) Jajj...nagyon jó volt.