:) Gréti tegnap felhívott telefonon. Megtudta Dávidtól, hogy szakítottunk Lacival és gondolta kifejezi részvétét. Őszintén szólva jól esett, de nagy szomorúságomban nem hozzá fogok futni a jövőben ez is kiderült. A drágám fogta magát és ahelyett, hogy valami olyasmit mondott volna, hogy "jaj, szegény sajnálom, de ne szomorkodj, lesz jobb is! A fő, hogy nem haragban váltatok el." vagy valami hasonló közli velem, hogy ő megsiratott minket és, hogy ez milyen szomorú és most azt se tudja, hogy mi lesz. Hát...tényleg így kell megnyugtatni egy zaklatott, szomorú szívet. Értitek, amikor itt hellyel-közzel sikerül kizárnom a gondolataimból, hogy ez szomorú. Épp ezért szeretek itt lenni, mert itt sikerül kizárnom minden otthoni érzelmet. Itt nem az van, hogy minden valakire emlékeztet...bár azért elég nehéz ez így is. Napról napra van olyan dolog, gondolat, film, mondat, mozdulat, szó, ami rá emlékeztet, vagy ha nincs, akkor csak úgy simán eszembe jut magától is, de ezeket az érzéseimet már nagyon jól megtanultam kezelni. Már nagyon jól el tudom nyomni az ilyesfajta fájdalmakat. De ott, amikor Gréti közli, hogy ő milyen szomorú és, hogy mittudom én...hát köszi. Épphogy csak, de sikerült nem elsírnom magam.

De amúgy minden rendben, meg vagyok fázva, mint a rohadalom, de már gyógyulgatok. Változást akartam, hát megkaptam. És még nincs vége a változás sorozatnak. Lesznek otthon még olyan meglepődések, amikre nem is számítanak és remélem mindenki belátja majd, hogy ez nem csupán arról szól, hogy most "lázadok", mert részben de, de azért nem. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.