A Rét

 1000 éve nem írtam ugyan, tegnap mégis megnézték 4-en, hogy mi folyik itt a ziza.blog.hu-n. Szóval reménykedem, hogy ez is eljut oda, ahova kell neki.

Ma megnéztem egy filmet. Egy tipikus amerikai, romantikus filmet, aminek a vége a legboldogabb ugye. És én mégis a végén sírtam. Érti ezt valaki? Olyan szinten szíven ütött az utolsó monológ, amit a csaj, mint narrátor mondott, hogy nem bírtam ki sírás nélkül. Elgondolkoztam, hogy ha én ezt a filmet, (amit már hónapok óta meg szerettem volna nézni) egy kicsivel előbb látom, valószínűleg most nem itt tartanék. Akkor ez a hetem is máshogyan alakult volna. (tudom, pedig még csak hétfő van)

Rájöttem egy két dologra. Olyanokra, amik...jók vagy nem jók úgy vannak ahogy. Olyan dolgok, amiken nem tudok változtatni, de lehet nem is szeretnék.

Utazni szeretnék. Most mindennél jobban szeretném azt a tetkót és mindennél jobban szeretnék motorozni, vagy a régi barátaimmal inni egyet. Egy olyan kinn maradósat. Olyat, amiről nem várnak és ahonnan nem féltenek.

Meg szeretnék tanulni olaszul. Furcsa lehet, de igen. Olaszul. Szeretnék úgy meginni egy kis bort, hogy nem kell bujkálnom az itthoniak elől. Szeretnék bekerülni egy olyan társaságba, ahol nem azért lettem jóban mindenkivel, mert járok/-tam az egyik sráccal a 'csapatból'. Szeretnék sokat enni, anélkül, hogy elhíznék, rendszeresen szeretnék mozogni is. Futni például, de ez csak egy opció. Szeretek sok más sportot is. Biztos van egy olyan, ami jobban illik a testalkatomhoz.

Sok álmom van, de mi fog ezekből megvalósulni? Szeretnék elmenni Írországba. Szeretnék kint élni egy ideig Erdélyben. Ott, ahol nincsenek beton utak, ahol nincs minden házba bekötve áram és ahol nincs mindenhol angol wc.

Szeretnék egy európai körutat tenni motorral. Szeretnék lovagolni tanulni. Ezekből vajon egy is beteljesül majd?

Csak egy...

Olaszul bármikor megtanulhatok, amikor csak szeretnék. Motor jogsit, ha majd 21 évesen is szeretném, akkor majd megcsinálom. A tetkóra a héten elkezdek gyűjteni. Lovagolni, szerintem van egy megfelelő ember, aki megtaníthat. A sport csak rajtam múlik. De ezzel megkapnék mindent, amit szeretnék? El szeretnék jutni úgy Olaszországba, hogy nem a puccos részébe megyek. Úgy, mint , amikor Párizsban voltam két éve. Amikor bementünk egy olyan sikátorba, ami bűzlött a rothadó szeméttől.

A film eleje is már jól indult. Egy nő, aki épp válik a férjétől, akivel 8 éve együtt vannak. Csak mert nem boldog. És hogy jött erre rá? Honnan tudja valaki, hogy nem boldog? Honnan tudja meg, hogy nem csak nem akar boldog lenni? Mi van, ha mondjuk én itt és most tökéletesen boldog vagyok és semmi bajom a világgal, hiszen mi bajom is lehetne? Van egy szerető családom, van egy szerető barátom, vannak barátaim, akik ha bármi gond lenne velem, egyből itt lennének, van egy saját életem, amibe senki nem szól bele, hogyan irányítsam. Van hitem, amiben felnőttem és sokat segített már rajtam. Egy hitem, amire támaszkodhatok, ha bármi van. Mi kell még? Nem tudom. De mi van, ha én úgy érzem, hogy nem teljes ez az egész. Ha nem is tudom...valami hiányzik. Csak azt nem tudom, hogy mi az, ami olyan rohadtul hiányzik, hogy elsírom magam egy tökéletes befejezésen? Hogy vannak pillanatok az életemben, amikor érzem, hogy épp abban a pillanatban felszakadt valami. Valami régi seb, amiről már azt sem tudtam, hogy van, de van. És meglepően tapasztalom, hogy ez a számomra eddig nem is létező seb jobban fáj, mint eddig bármi.

Sokáig hittem valamit, és aztán be is igazolódott. És hosszú ideig igaznak is bizonyult, de mostanában meg kiderül, hogy ugyan egy ideig igaz, de van egy pont, ami után már el kell döntened: Maradsz-e abban az állapotban vagy tovább lépsz oda, amit még nem láttál soha. Oda, ahol azt se tudod lesz-e valami a talpad alatt, amikor úgy döntesz, hogy a testsúlyod ráhelyezed az egyik lábadra. Bár egyszer már kipróbáltam az egyik utat. A könnyebb utat, de túl nehéznek bizonyult. Akkor milyen lehet a nehezebb út? Milyen lehet a nehezebb folytatás, ha összeroppantam a könnyebbik súlya alatt?

Nem tudom mitől rémültem meg ennyire. Nem tudom, hogy helyes lenne-e. Nem tudok semmit és nem tudok elvonulni mindentől, hogy ezt kiderítsem.

Voltatok már teljes csöndben? Volt olyan, hogy nem gondolkoztatok csak...nem is tudom milyen az. Milyen, amikor kint vagy teljesen egyedül egy rét közepén és csak ülsz? És nem hallgatsz zenét és nem vonja el semmi a figyelmedet? Milyen amikor csak arra koncentrálsz, amire kell?

Félek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.