Mostanában sokszor csak ennyi merül fel bennem és már jönnének is elő a könnyeim, ha nem fojtanám el őket. Utálok itt lenni. És már mosolygok is. Utálok itt lenni, de semmi baj. Elmúlik ez is, és mintha nem lenne semmi gond csak megyek tovább, mielőtt bárki csak egy pillanatra is belelátna gondolataimba. Utálok itt lenni...de hol is? Utálom a koliban semmilyen-társasággal egyedül tengetni napjaimat. Utálom otthon, zajban nem egyedül lenni. Utálok mindent, ami köt...ide vagy oda. Utálom, hogy nincs, akinek ezeket kifejthetném és utálom, hogy ez nem csak nekem fáj.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.