Depi szélén megmentett a TANKCSAPDA meg a BALATON
2010.06.19. 17:36
Tegnap azért nem írtam, mert Tankcsapdán voltam. :) :) NAGYON? nagyon jó volt! :) Nem hittem, hogy ennyire jó lesz. Az utolsó nap elég felejtős volt. :) Leszámítva, hogy Maci váratlanul megjelent a misén. :) És, hogy estem egy fergetegeset. :):) (Benyekkentem 2 pad közé. :P) A bizonyítványt is csak fénymásolatban kaptam meg. Ha minden igaz, és nem lesz semmilyen gixer, akkor életemben utoljára láttam az egyik 'kedvenc' osztálytársamat, Nikházy Gábort. :)
A koncert iiszonyatosan jóó volt. :) Másfél órás várakozás után meg is érkeztek Beriék a kocsival és indulhattunk is BALATON-ra. Amikor odaértünk pont nem esett, aztán esőben állítottuk fel a sátrat, aztán megint elállt az eső, akkor fürödtünk. :) Elején gyilkosnak minősítettem a Berit, aki bekergetett a vízbe, aztán, már király lett. :) Aztán tanulgattam egy órát, de a hangok a nagysátorhoz vonzottak, ahol épp a TANKCSAPDA hangszerelt. :) Le is lettek fényképezve. Este zuhogott az eső...de úgy, hogy mire odaértünk a sátorhoz már mindenünk vizes volt, és a sörünket is felhigította a víz. :S Visszafelé is eláztunk, de pont megérkeztünk kezdésre. Az elején nagyon nehezen indult be főleg azért, mert a 10-12 éves gyereküket féltő bácsikák elállták az utat, h VIGYÁZZ MÁR A KICSIKRE!, és sajnos engem is oda löktek a kicsik közé...jobban bosszantott, mint az, h híg lett a söröm. kb a 8. számra, lett jó a hangulat, de azért 3. sor és környéke...király volt. :) Egy pasasnak felvettem a földről a tök drága óráját (úgy is közel voltam hozzá) De az az ember úgy örült neki...elkezdett puszilgatni....pffúj :) De vicces volt. Aztán, mivel ott voltam a pogó legközepén egyszercsak fel lettem emelve. :):):) wáááá!! ANNYIRA JÓÓ VOLT!!! :) A végére persze levegőt nem kaptam, de megérte. Összespanoltam egy 15 éves csajjal, aki ahogy levágtam végig arra ment rá, hogy koncert alatt egyszer úgyis összefutunk, és akkor nem lesz egyedül őrült csaj a tömegben. :) A mellettünk lévő sátorban egy vagy cserkész vagy skizo volt, de komolyan ilyesztően nézett ki... Amikor vki kisbaltával rakja össze a sátrát, ráadásul teljesen tökéletesen...ott vmi nem stimmel. De nem ölt meg minket éjszaka, úgyhogy nincs para. :) Aztán mi volt még? Szegény Beri reggelre rosszul lett (és nem azért mert sokat ivott. Nem ivott sokat. Nem volt részeg.) De behányt...a sátorba. Spontán hányás. :S Fincsi. Én schimán nem ébredtem fel rá, de Balázs ott volt ébren... :S Már szerencsére jobban van. (Már' nem a Balázs...neki semmi baja nem volt, a Beri elküldte, h ne lásson semmit. :) ) Jaaaj! beszereztem 2 tök jó könyvet...bár...kinek hogy...sztem ezek a könyvek kb kevés embernek tetszenének. Nekem bejön. Ez a lényeg. :)
Boldog szülinapot TÜNDE!! Ugyan nem olvassa a blogot, de azért boldog szülinapot neki. :) (Majd szólok neki, hogy olvassa el.)
Egyszer régen, nagyon régen kábé fél nappal ezelőtt hallottam egy jó számot. :) Maci kedvéért: Mindig Péntek!! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.