Jó régen írtam...bocsánat. :S

Nikházy meglepő és egyben "csodás" megjelenése ma felkavarta a kedélyeket egy pillanatra. Ahogy ültem a folyosón elmerülve a csöndben és abban, hogy végre ha csak kis időre is, de egyedül vagyok, oda rohant hozzám Letti (a mondat elejével nem azt mondtam, hogy bárki zavart volna, hanem azt, hogy jól esett a magány) nagyon felzaklatva (nem negatív felzaklatás) és közölte, hogy Nikházy visszatért. És valóban. Nikházy ma bent is maradt egy órán. Nekem nem hiányzott. Annyira jól megvoltam nélküle. Oké, hogy pozitív emlékként fog élni bennem, hogy valaha volt egy ekkora barom osztálytársam, de már nem akartam látni már ebben az életben. Amikor Letti elújságolta a "nagy hírt" Zsófi jelent meg rohanva a folyosó végében. Gondolom mindenki tudja, hogy mi volt az első mondata. ;)

Én meg ma egy kicsit elmerengtem, ami sokaknak tűnt úgy, hogy valami bajom van. Igazából...bajom az nincs. Csak éppen...úgy érzem, mintha...mintha semmi sem változott volna tavaly óta. Kezd minden visszazökkeni a tavalyi év végére. Tüdével félig jóban vagyunk. Lettivel megint jóban vagyunk. Zsófival alig beszélünk sajnos. Rengetegen hiányoznak, fölösleges az egész életem, és még ma vissza is jött Nikházy. pont Ő akit tavaly olyan szinten rühelltem, hogy én még így osztálytársam iránt nem éreztem soha. Értitek? Nekem ez nem hiányzik. Nem. Annyi van, hogy bennem van a "tanulni kéne már" érzés, de nem vagyok képes rá, mert 1000 felé jár az eszem. Pont mint tavaly. Annyi van, hogy sehol nem érzem jól magam. Pont mint tavaly. Annyi van, hogy legszívesebben minden nap innék egy sört (aztán, ha több csúszna le az se lenne gond). Pont mint tavaly. És a barátaim is ugyanazok. Pont mint tavaly. És...és asszem ez nem az a rendezvény ami nekem szükséges. Annyira nem, amennyire csak lehet. Egy kicsit kiszakadtam ebből...nem sok időre. Egy évre kábé és most megint itt van. Azt hittem már sosem érzek ilyet. Nagyon reméltem, de megint itt van. Talán ez az ami így kiborít. Persze az is lehet, hogy az időjárás ingatagságát nem viselem jól, de...de...egy kicsit belegondolok abba, hogy mit érzek (Abba amit nem vagyok képes leírni, mert olyan mint a szerelem. Megfogalmazhatatlan.) egyből a sírás kerülget, pedig remek életem van. Úgymond nincs semmi gondom. ...úgymond

Maci a biztos pont. Meg persze a barátaim. (NE nézzetek sorrendet! Kérlek titeket. Nincsenek sorrendbe állítva a barátaim. Mindnyájatok ugyanúgy szeretem. [névsor]) Ambrus, Balázs, Bea, Letti, Orsi, Sanyi, Télaci, Zsófi (de nem soroltam ide Levit, Botit, Dórit, Nórit, Zsófit Márkot, Dávidot, Norbit és az egész csömöri brancsot, akik azok közé tartoznak akik miatt szerencsésnek érzem magam, hogy ismerhetem őket.) És azok akikkel ugyan nem vagyok annyira beszélő viszonyban, nem vagyunk olyan jóban, de nagyon nagyon sokat számít, hogy ismerem őket, mert erőt adnak és úgy érzem megértik ami bennem van beszélgetések nélkül is. Mindannyiotokat nagyon szeretem. (még azokat is, akik nem olvassák a  blogom.)

"...Minden szavad
Megérint, megéget,
Bezár szívembe Téged

Hol van már a szép világ?
Számodra messze már!
De néha még a magasba vágysz,
S mint hulló kő zuhansz tovább.
De minden út összefut,
Az árnyékból a fény kijut,
De egyszer még gondolj rám, gondolj rám!"

 Nagyon nagyon szeretlek Maci!

"...Itt nem látsz ma könnyeket...

...Már nem nagyon ismersz rám
Becsukott szemmel
Zuhanok a fény után
S míg a pohárban el nem olvad a jég
Addig egy kicsit
Megint olyan leszek, mint rég."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.