Nem mertem felhívni. Eluralkodott rajtam, a "mi van, ha elküld a fenébe???" Oké, nyuszi vagyok. De nem tehetek róla. Felhívtam Ambrust, és Rá zúdítottam az egészet. Így utólag rettentő goromba dolog volt ez tőlem, hisz' nincs 2 hete, hogy volt egy kis incidense Tündével, és akkor mondta, hogy többet nem is szeretne Róla hallani, de akkor ez nem jutott eszembe. És végre teljesen biztosan el van határozva, hogy mikor hívom fel, mit fogok mondani. Oookéé, az nem. De nagyjából az is megvan. Sajnálom az egészet. Arra vagyok kíváncsi, mit tudok elérni így...lassan egy év kihagyás után.Ha magamból indulok ki, akkor bármit. Aki ennyi idő után is sír, ha komolyabban belegondol abba ami volt, az még nincs túl az egészen. Akkor még van remény. Persze nem csak ettől függ, de ez is benne van a pakliban. Na mindegy. Vasárnap, ha lesz vmi izgi akkor meg fogom írni. Ha nem is aznap, de megírom.

Ma megint sétáltam egyedül. Féltem ettől is. Nem volt kedvem egyedül elindulni hazafelé. Orsi jó hogy jött, mert ki-lettem volna asszem, ha nincs ott. Mostanában amúgy egyedül a suli az ami tartja bennem a lelket, és nagyrészt a suli az ami miatt tartani kell bennem a lelket. Érdekes. Bár jól hangzik ez nem teljesen így van. A barátaim tartják bennem a lelket. És ezt nem tudom mennyire érzik. A lényeg hogy mostanában depi a köbön. És szégyenlem magam miatta, mert ez Maci hangulatát is lehúzza. Egyszerűen képtelen vagyok jókedvűnek lenni. Holnap mindenképpen megpróbálom újra. És remélem, nagyon remélem, most be fog jönni. :)

Nagyon szeretlek! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.