Nem merem felhívni. Nem kér belőlem, ezt szinte biztosan tudom. Közben érzek sok mást is, nem Vele kapcsolatban, de azt hogy rakjam rendbe? Már nekem is elegem van ebből a témából, de folyton ezen jár az agyam. innen jön a bla-bla rész...

Kicsit mintha korlátolt lenne a téma választékom. Hisz'...miről tudok beszélni? Sírni tudok erről-arról, panaszkodni amarról, és áradozni Maciról. Ennyi. De miről szól az életem? Erről. Maciról, a barátaimról és a gondjaimról. Miről kéne még? Az épp aktuálisan elolvasott könyvről...vagy az épp most tanult dolgaimról. Vagy...mittudom én. Lehet, hogy nincs is életem? Nem hinném. De ez is benne van a pakliban. Ha nem Macival, akkor itthon ülök és sorozatokat nézek. Ez nem számít életnek. Ezért ma elhatározom, hogy egy kicsit kilépek ebből. Pénteken hozzá is kezdek. Lesz erőm hozzá. Mert, ha én valamit elhatározok akkor meg is csinálom...Ezért most elmegyek telefonálni. Félek. Rohadtul félek, de nem fogok sírni. Nem szabad. Könnyebb dühösnek lenni, és büszkébb vagyok, minthogy bocsánatot kérjek, de asszem most félre teszem ezt az öröklött makacsságot, és mégis megteszem amit több mint egy hete húzok, halasztok. SZURKOLJATOK! (Bár ennek semmiképpen sem lehet jó vége.)

Nagyon szeretlek Maci!!! ( 7 HÓNAP!!!) :) :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.