Tudtam én, hogy nem vagyok hiába itthon...Épp tanulok nagyban (kivételesen) amikor hallom, hogy anya kiabál meg valami csapkodás van. De ez nem az a kiabálás volt ami azt jelzi, hogy mindjárt leszedem valaki fejét, ez az volt, amikor valami baj van... És baj is volt. Csaba bezárkózott és elájult. Anya meg bepánikolt. A 3 fú anya meg én voltunk itthon. Csaba ugye ájult állapotban anya pánikba esett állapotban én meg nem tudtam mit csinálni. A fiúkat elküldtem, illetve mondtam, hogy ne is menjenek oda. Én meg odaálltam anya mellé, aki épp széttépte a kilincset, rugdosta az ajtót, de semmi eredménnyel. Oké, hogy a kilincs tropára ment, de az ajtó zárva maradt. Aztán amikor Csaba magához tért (addira anya már másfél-két perce nem tudott bejutni) elkezdte mondani, hogy semmi baj, de addigra már mindegy volt, végül kinyitotta az ajtót, anya meg a nyakamba borult. Alig bírt állni. Mondtam Neki, hogy üljön le. Kb ekkor jött ki Csaba. Szóltam Neki, h hozzon egy pohár vizet anyának. Hulla fehér volt...fehéREk volTAK mindketten. Anya ivott pár kortyot, rászóltam Csabára, hogy gyorsan üljön le, vágtam Neki egy szelet tortát, hátha a cukrával van baj. Megette a felét...nem az volt. Szereztem egy normaflore-t, azt megitta. Amikor már anya is fel tudott állni odament Csabához, a nyakába borult és elsírta magát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.